Álomevők on tour - Spanyolország

Még alig léptünk le a Thália Színház Nagyszínpadáról, amikor 2011. április 3-án elindultunk Ourense-be, Spanyolországba, a MITEU nemzetközi színházi fesztiválra.
Az Álomevők még 2010-ben kapott meghívást a rendezvényre. Honnan jött a megkeresés? Deák Varga Rita és a Szárnyak Színháza a Verkli c. produkcióval vettek részt hét évvel ezelőtt a MITEU-n. Horváth Brigi, kedves barátunk, már többször vett részt velünk közösen Rita tréningjein - innen az ismeretség - most Spanyolországban él, ő szervezte a kijutásunkat. Ezúton is nagyon köszönünk mindent Brigi!!!
Tehát április 3-án vágtunk neki a nagy útnak egy 20 személyes kisbusz+utánfutóval. Két remek sofőrünk, Gabi és Gyula, akik minden erejüket beleadták, hogy legyűrjük a betervezett km-eket.

Az első megállónk Marseille-ben volt 4-én. A sofőröknek aludniuk kellett, mi pihentünk eleget a buszban és hogy spóroljunk a költségeken csak nekik vettünk ki szállást, nyakunkba vettük a várost. Kb. 20 km-t gyalogoltunk: fel a Notre Dame de la Garde-hoz, aztán le, fel a bástyákhoz, aztán körbejártuk a kikötőt, majd megpihentünk a parton. Ott megvártuk a naplementét.

Végül visszamentünk a buszhoz, ami a város másik végében parkolt (a maga 20 m-ével alig találtunk neki megállóhelyet, amikor leállítottuk a motort még max. 5 perc maradt a lehetséges utazási időből!) A szerencse végigkísért minket.


5-én, kedden megérkeztünk Ourense-be. Az Auditoriohoz mentünk először, ahol rátaláltunk kísérőnkre Susora. (a képen) Tudni kell a spanyolokról, hogy nem valami pontosak, fel voltunk készülve erre a "balkáni" mentalitásra, Susoval mégis szerencsénk volt! Nagyon megszerettük, ő is meg volt elégedve velünk, azt mondja nem voltunk problémások, sőt, meglepődött, hogy milyen csendesek, fegyelmezettek és visszahúzódóak vagyunk. Persze hozzájuk képest... :)
Suso színésznek tanul a helyi egyetemen. Az Álomevők után megfogadta, hogy beszélni fog a tanáraival, hogy ezt a technikát vegyék be a tananyagok közé, ez számukra teljesen ismeretlen volt, na de ne szaladjunk ennyire előre.
Elfoglaltuk a szállást, a neve: Hostal Candido. A városka szívében, az óváros kellős közepén, egy gyönyörű középkori terecskére néző kis hotel, két ágyas szobákkal, tv-vel, internettel - volt boldogság :D
Alig, hogy lecuccoltunk már futottunk is a németek előadására a színházba. Gyönyörű kis tradicionális színház, 3 emeletes nézőtérrel, páhollyal, freskóval a plafonon és deszkapadlóval. Nagyon sajnáltuk, hogy nem itt játszunk, hangulatos előadást tudtunk volna tartani itt.

A MITEU ápr 1-15-ig tart, naponta 1-2 előadást tartanak, honlapjuk: http://www.miteu.es/2011/index.html
ne lepődjetek meg, semmit sem találtok rajta angolul, a spanyolok nem szívesen tanulnak idegen nyelveket, a saját országukból nem vágynak el, az európaiaknak meg azt üzenik, ha már idejönnek az ő országukba, beszéljenek spanyolul... (szerencsére Suso és még páran törték az angolt :)
A németek előadásán meglepődtünk, legyen elég ez a videó: ITT
Utána jöhetett a vacsi, csak, hogy irigykedjetek: ebéd is, vacsi is mindig 3 fogás - előétel: sali, vagy finom főzelék féle leves, vagy tésztabundába csavart zöldséges, sajtos hal. Főétel: tintahal, vagy marhasült, vagy rántott halszelet, vagy tészta. Desszert fagyis süti, panna cotta szerűség... Dúskáltunk minden nap. És a kenyér... isteni volt :)

Aztán jött az első ismerkedős buli. A spanyolok nem úgy isznak, mint mi. A 35 fokos liquor cafféből egyet isznak egy este alatt és elbeszélgetnek mellette, ha berúgnak, akkor is kedvesek, vidámak és hangosak. Mi megmutattuk, hogy a liqour cafféből akár négyet, ötöt is meg lehet inni egy este... a továbbiakat nem részletezem, nagyon jól éreztük magunkat :)

Másnap elég korán nekivágtunk a városnak, kísérőnkkel, Danival, aki Dödit már csak "The liquor caffé Mannek", Arnoldot pedig "pajaro"-nak hívta, ami nagyjából annyit tesz: csak a szája nagy...

(itt jegyezném meg, Dödi üzeni: "Sokat ettem, sokat ittam, sokat nevettem és imádtak a spanyolok!")

Az óváros gyönyörű! Megnéztük a katedrálist, kávéztunk szép tereken, beledugtuk a kezünket a forró forrásba, vettünk sok almát a piacon a másnapi előadáshoz - drágább, mint itthon, de persze jóval szebb. Beszöktünk a halpiacra, ahol majdnem eladtuk a Petit. Az egyik halárus néni meglátta és elkezdett kiabálni, hogy úgy néz ki, mint Michael Jackson :)
Aztán nem akarta elhinni, hogy magyarok vagyunk, hiszen Galíciában a ronda emberekre azt mondják, olyan vagy, mint egy magyar :) Nem hitte el, hogy vannak szép magyar férfiak.
Na igen, a spanyol önérzetességről írtam már, de nem tettem még említést a galíciairól :) Egy idő után már nagyon mulatságosnak hatott, hogy akárhova néztünk, akármit ettünk, ittunk minden tipikus galíciai volt: a tűz kérés, a tejberízs, a boszorkányok, a tündérek... Na persze tényleg más, mint Spanyolország többi része, "itt nincs paelo, se flamenco, se bikaviadal" (Köszi a jótanácsokat Blanka!)

Városnézés, ebéd után elsétáltunk az Auditoriohoz, ahol az előadást tartottuk. Leesett az állunk, óriási és gyönyörű épület.
Reggeli induláskor még kellett a kardigán és a hosszúnadrág, az Auditoriohoz érve már 32 fokos fülledt hőség volt.

Innen kettévált a csapatunk, egyik fele a vásárlást és a sziesztát választotta, míg a másik kitartóbb és kalandvágyóbb fele (valószínűleg csak azért írom így, mert én is köztük voltam) nekivágott az ourensei hidak felfedezésének.
Rengeteg híd van a városban, a legérdekesebbek a bal oldalon látható ókori római híd és a nagyon modern milleneumi híd, amit gyalogosan körbe lehet járni, megtettük.

Mire hulla fáradtan visszaértünk gyors zuhany, átöltözés, aztán az amerikaiak előadása a színházban. Egy félvér fiú táncolt, énekelt és közben a családjáról, az őseiről mesélt. Mint kiderült egy 14 éves kutatómunka eredménye az előadás, de választ a mai napig nem kapott arra a kérdésre: Ki is ő valójában? Nagyon jól összebarátkoztunk velük - főleg Peti. Sokat járnak Magyarországra, így nem alaptalan a bizakodás az együtt munkálkodásban. Aztán jöhetett a fantasztikus vacsora, majd irány a fesztiválkocsma. Nagy meglepetéssel vártak minket és az amerikaiakat. Boszorkánynak öltözve (tipikus galíciai módra) egy nagy üstben kevergettek valami piát, amit meggyújtottak és bűvölték varázsigéket skandálva. Majd, miután minden külföldi énekelt valami hazait, mi nagy sikert arattunk a sámán dalunkkal . Kiosztották kis kelyhecskékben a forró, pálinkához hasonló löttyöt, a neve: queimada. Én nem bírtam meginni, de pl.: Csenge és Dödi nagyon rákaptak az ízére... Újabb barátságok kötődtek az est folyamán és bebizonyítottuk azt is, hogy nem olyan csendesek a magyarok.
Délután megérkezett Deák Varga Rita és Horváth Brigi is. Nagyon örültünk nekik, Ritát, a premier óta (2009. aug.) nem láttuk!

A másnap délelőttre beterveztük a termálfürdőt, hiszen ezekről híres Ourense. Csucsuval, a helyi városnéző kisbusszal akartunk kimenni. Az előző napi buli hatására Dani, a kísérőnk elaludt és a 10 órai találkozót lekéste, hát gondoltuk nekivágunk egyedül. A csucsu induló pontjához mentünk, ahol vártunk, vártunk, vártunk... Nagy nehezen kiderítettük kézzel, lábbal, aktivityzve, hogy a kisvonat délben indul először. Hát így a fürdő sajna oda, gondoltuk akkor legalább megyünk egy kört. Kb. 120 zajos spanyol kisiskolás közé sikerült helyet passzírozni nekünk. A vonat teljesen zárt volt és a kinti hőmérséklet délre már elérte a 30 fokot. Nagyon dühösek voltunk a gyerekekre, nagyon ducik voltak, nem értettük miért nem mennek inkább gyalog. Aztán ahogy elindult a vonat elkezdtük énekelni a "megy a gőzöst". Óriási sikert arattunk vele :) Aztán a gyerekek is rázendítettek valami spanyolra és így énekelgettünk felváltva egészen a végállomásig. A "vakavakát", a "mamboleiot" meg a "viva espanat" együtt tudtuk énekelni :) És itt született meg Victoria Chochana, de ez egy hosszú történet :D

A délután már csak az előadásról szólt. A beállás marha hosszú volt, a spanyolok mindent tökéletesen akartak megoldani, ahogy mi is mindent tökéletesnek akartunk. Viszont ők nagyon ráérősek, nekünk már minden idegszálunk megfeszült, amíg ők még hangosan zenét hallgattak , persze közben dolgoztak. :) Túléltük.
Az előadás fergetegesen sikerült!!! Náluk nincs vastaps, ehelyett állva tapsoltak :) Nagyon tetszett nekik!
Az esti buli során aztán hallgattuk az élménybeszámolókat. Sokszor feltett kérdés volt, hogy miért pont alma? Én ezen meglepődtem, de aztán, amikor elkezdtük őket rávezetni, rájöttek. Ritának is nagy sikere volt, nagyon sokan gratuláltak neki, a fesztivál igazgatói is teljesen elvarázsolódtak az előadástól. A bulizást nem tudtuk nagyon hamar befejezni. Csütörtök este volt, de hihetetlen élet!!! Mindenki az utcán bulizott, minket 3 órakor alig akartak elengedni, kitaláltuk, hogy megtáncoltatjuk őket. Bálint előkapta a furulyáját és megtanítottuk a "Dömdödöm" ördögtáncot és egy "héjájjáhéjját" is énekeltünk velük.

Másnap nagyon korán keltünk, volt még egy szervezett előadásunk Ourense-től 25 km-re Ribadaviaban. A buszunk nem mozdulhatott, mert ezzel az elvesztegetett üzemidő miatt már nem érhettünk volna haza egy megállóval, így a ribadaviai iskolaigazgató és az ourensei színház autóival szállítottak minket. Egy iskola tornatermében játszottunk középiskolás fiataloknak, világítás nélkül! Az előadás délben kezdődött, sose játszottunk még ilyen korán, ennek ellenére nagyon felszabadult és vidám előadás kerekedett. A nézőket nagyon megfogta. Utána kiharcoltak egy kis közönségtalálkozót, holott mi már nagyon be voltunk zsongva, hiszen pakolás után indultunk haza. Rengeteg kérdésük volt, megint felmerült, hogy miért alma és miért mozgás. :)
Előadás után fantasztikus ebéddel vártak minket tizenpár fogásból lehetett választani, aki jól csinálta, Pepe, Arcsi kilenc féle ételt kóstoltak.

Így vágtunk neki a 2700 km-es útnak hazafelé. A megállót feleúton - kikerülendő az óriási autópályadíjakat - átvariáltuk és a választás Aix-en-Provence-ra esett. (Marseille-ben éppen karnevál volt és se szállás, se parkolási lehetőség nem lett volna) Jól választottunk, bár a csapat nagyon fáradt volt, mint a vert hadak battyogtunk a városban, ahol szintén 30 fok feletti volt a hőmérséklet. Aztán egy bagett ebéd után új erőre kapva kibéreltünk egy-egy városnéző riksát és elindultunk felfedezni ezt a meseszép francia kisvárost. Nem mellesleg itt élt Cesanne.
Elköltöttük a maradék eurót, belógtunk szinkronúszást nézni, aztán este buszra szálltunk, és filmeket néztünk előre, demokratikus szavazással eldöntött sorrendben, persze aki amíg bírta. Aztán több, mint 1000 km múlva egypár megállóval, de a tervezettnél 2 órával korábban hazaértünk.
Talán ez volt az utazás legrosszabb része. Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon jó lett volna, ha sokkal tovább tart.

Bár csak egy hetet voltunk külföldön, de még így is nehéz visszaszokni. Óriási a szakadék és itt nem csak a 20 foknyi hőmérséklet különbségre gondolok.
Szeretnék egyszer úgy hazatérni külföldről, hogy jééé itt is ugyanolyan derűs, vidám, életteli minden és mindenki, az emberek kedvesek és figyelmesek, szeretnek élni és élvezik az életet, odafigyelnek a munkájukra, amit jól végeznek, nyugodtak és figyelmesek.
Van még mit tanulnunk!

További fotók:
ITT

videó az ottani előadásról:
ITT

Nagy Zsuzsi